Azt hiszem 2 éve voltunk házasok, amikor is a Nyúlfej szülinapja környékén elmentünk Leányfalura. Ez is csak egy ilyen hosszúhétvégés történet volt. Akkoriban még alkalmazottként dolgoztam, így előbb eljöttem pénteken és 2-kor már kiléptem a munkahelyem kapuján. Beleszippantottam mélyen a levegőbe és az alábbiakat állapítottam meg: Az a III. kerületi bio-rasztás hajléktalan hippi, az utóbbi 10 percben sétálhatott erre. A másik amit éreztem, az eső szag volt. Fülledt, párás volt a levegő és meleg szél fújt.
Mire kiértem a Perc utcára már biztosan tudtam, hogy undorítóan megázunk. De tényleg, úgy piszkosul. Akkor még nem sejtettem, hogy sokkal jobban.
Egy szoros farmert viseltem, egy cuki ecrü blúzt és egy színben hozzá passzoló velúr topánkát. Úgy húztam a bőröndömet, mint aki nem sejti, hogy mi várja, pedig sejtettem. Esernyő nélkül természetesen, mert az minek tavasszal…
Először is, annyira szakadt az eső, hogy alig bírtunk leszállni a buszról. Sosem láttam ennyi vizet egy helyen! Egészen pontosan 20 cm volt a látótávolság, azután végeláthatatlan eső-függöny.
Nagy nehezen megnéztük, hogy a buszmegállóból hogy jutunk el a panzióig. Volt ott egy nagyon meredek kavicsos utca, ami egy domb tetejére vezetett fel. Úgy ömlött le róla a víz, hogy nehéz volt elhinni, hogy ez a vízesés alapjáraton nem Leányfalu ékes része. Csak azt mormogtam magamban, hogy ’légyszi ne itt kelljen felmennünk’. Hát mivel nyilván ez volt az az utca, aminek tetején a száraz kis panzió várt, így elkezdtem felmászni az ecrü velúr topánkámban szemben az árral. Nagyjából bokáig ért a víz, hideg volt és kavicsos, a bőröndöm valósággal úszott rajta. A blúzom átlátszó volt a nadrág pedig rám dagadt, ajánlom mindenkinek, aki szeret úgy igazán szenvedni.
Amikor felértünk nagy nehezen, kiteregettük az összes ruhánkat és felvettük azt, ami a legkevésbé volt vizes. Elindítottunk egy filmet. Aztán még kettőt. Mivel egész végig szakadt az eső, nem tudtunk sehová menni, meg amúgy sem volt száraz ruhánk. Néha abba maradt 1-1,5 órára, olyankor lesétáltunk a Hableányba, ami egy kis kedves eldugott étterem a Duna partján. Onnan kedves emlékeink vannak, Nyúlfej berúgott egy nagy korsó barna sörtől, amit jóízűen benyakalt üres pocakra. Annyira vicces volt, nagyon megnevettetett. És bár elég rosszul sikerült ez a kiruccanás (is), nagyon jó hatással volt a kapcsolatunkra. Az együtt eltöltött idő, az mindig jó. Akkor is, ha rossz. Na jó, ez így baromság, de valahogy megmagyarázom. A lényeg: Inkább lennék Nyúlfejjel vizes ruhák közt egy olcsó panzióban, mint a világ legfancybb helyén nélküle. Love you Nyúlfej! <3